2.fejezet -Bosszúra éhezve
2007.04.20. 14:19
2. Bosszúra éhezve
- Öregem – hallatszott az egyik Black Deathet átvizsgáló zsernyák hangja (átvizsgálás = megmotozás). – menten becsinlálok. Ez egy egyszemélyes hadsereg. Nem vagy semmi kisanyám. - Ügyelj fakabát hova nyúlsz. Nem ajánlom, hogy olyan ponthoz érj, amit nem neked találtak ki. - Mire célzol, kis ribi? - Ribi a feleséged volt, meg az anyád. Inkább nevelte volna meg a fiát, ahelyett, hogy az utcasarkon árulja magát... A rendőr felháborodott. A társa tartotta vissza. Mostanában így is sok bajuk volt a médiával, nem hiányzott, hogy eljárjon a kolléga keze, élő adásban. Míg ők berakták Black Death-et a rendőrautóba, a rendőrfőnök a riportereket foglalta le. Alig tudtak áttörni a riporterek hadán. Black Death-et látszólag nem zavarta a fényképezőgépek villanása. Az az igazság, hogy gondolatai valahol máshol szárnyaltak. Ki kellett derítenie az igazságot, meg persze meg kellett találja azt a háromszemű tökmagot, aki olyan rendesen elintézte. Keserűen döbbent rá, hogy fogoly. Kisvártatva megérkeztek a rendőrkapitányságra. Akár egy ócska repedtsarkút úgy rángatták ki a kocsiból. Black Death vállába erős fájdalom hasított. Mindenesetre nem annyira erős, hogy el ne bírta volna viselni. Most viszont kapóra jött. A vállához kapott. Az egyik rendőr eléugrott, ha elájulna el tudja kapni, viszont a hölgyemény ennél rafináltabb volt. Véletlenségből lefejelte a zsernyákot. Az elesett. Ennyi kellett csak Black Death-nek. Kezeit a férfi nyakához szorította. Hogy mire nem jó egy bilincs? A többi zsernyák visszafojtott lélegzettel nézett szembe a kínos helyzettel. - Kisasszony, ne játszon az idegeinkkel. Ezzel csak magának árt. - Gyors fejlődés, az előbb még ribi voltam. Ami ezt a fabunkót illeti...nem igen érdekel a sorsa. Az az igazság, hogy a rendőrök nem voltak felkészülve egy ilyen nőre. Black Death is érezte, hogyha sokáig áll tétlenül, az biztos, hogy valaki leszereli. Meg a válla is kezdte már elvenni a figyelmét. Szemeivel egy pillanat leforgása alatt körülnézett. Összeszedte összes erejét és kihasználta azt, hogy egyáltalán nem ismerik. Bilincsének láncát megfeszítette. Egy falatnyi szánalom hiján vágta el a megfeszített lánccal a túszaként használt rendőr torkát. Az utcán hosszan visszhangzott az emberek sikolya. Black Death kihasználta a zűrzavart. Egy-két lövés ugyan eldördült, de egyik sem ért célt. Bemutatta újra gyorsaságát. A rendőrök gőzerővel keresték...ő pedig a fejük fölött, a felhőkbe magasodó épületek tetején futott úticélja felé. Nem tudták elfogni. A múzeumba egy hosszúhajú, jóképű ugyan de, hanyagolt külsejű férfi lépett be. Az igazgató megkönnyebülten fogadta. A rendőrfőnök nem volt épp jó kedvében. A pasi leült egy számítógép elé. A rendőrfőnök durván rászólt. - Ember, ha nem vette volna észre ez egy bűncselekmény színhelye. - Ha nem akarják megtudni, hogy mi történt valójában el is mehetek. – szólt a férfi a rendőrre nézve. - Dolgozzon csak nyugodtan. – mondta az igazgató. A férfi gépelni kedett. A képernyőn a kamerák utolsó felvételei jelentek meg. A rendőr gúnyosan kezdett újra mondandójába. - Ezeket a felvételeket már ismerjük. - Ezeket is? – kérdezte a férfi ördögi vigyorral az arcán. Az utolsó filmkocka is véget ért, de nem a zúgó fehérség jelent meg, hanem egy infravörösben vevő kamera felvételei jelentek meg. - Jó munkát végzett fiam. – szólt az igazgató a férfinak. - Mondtam, hogy működni fog. Tisztán látták, ahogy Black Death leereszkedik, megvárja amig az őrök elmennek, utánna pedig ellopja a tálat. Már a felmászásnál tartott, mikor látták, hogy a kötél elszakad és a hölgyemény a földön köt ki. Hirtelen leállt a film játszása. A pasas ráordított a rendőrre. - Még maga oktat ki engem! Annyit se tanítanak azon a rendőrakadémián, hogy ne könyököljön rá a billentyűzetre! A rendőrfőnök riadtan emelkedett fel. Hirtelen egy ablak ugrott ki, ami egy törlési parancsot vitt véghez. A borostás figura fejét fogva lökte magát hátra. - Ember...letörölte azt a qrva file-t. – mondta a rendőrre nézve. - Nem lehet visszahozni az adatokat? – kérdezte az igazgató. - Sajnos nem. Vagyis itt nem fogom tudni megoldani. Haza kell vigyem, otthon megoldom. – mondta a férfi dühösen. Az igazgató engedélyezte. A borostás férfi amint egyedül maradt megkönnyebűlten elmosolyodott. * Egy fekete színű vontató állt meg egy lepukkant ház előtt. A szemétben keresgélő kutyák nyüszítve futottak el, meglátva a kiszálló alakokat. Kopogtatás nélkül, szinte betörve az ajtót rontottak be a házba. A vakolat is potyogni kezdett, ahogy becsapták az ajtót. Három magas, riasztó külsejű démon nézett körül. A lépcső melletti szobából fény szűrődött ki. Határozottan arra vették az irányt. A szoba számítógépekkel volt tele. Egy görgős széken, a már fent emített hosszúhajú férfi ült, borstáját simogatva. - Majdnem elcsesztétek a tervet. Mondtam, hogy miként lehet kiiktatni a rejtett biztonsági kamerát. Öregem, szépen belevigyorogtál. – mondta ezt az egyik rusnyaságnak. - Remélem nem került napfényre a felvett anyag? – kérdezte nyugodtan az egyik démon. - Nem, az egyedüli felvétel, az ezen a gépen van. – mutatott a férfi a mellette levő számítógépre. - Nagyon jó. Ezzel akkor be is fejezhetjük a közös munkát... - Igaz. – dőlt hátra a pasas. A démon amelyik a férfival beszélgetett kinyújtotta jobb kezét, melyből pont a férfi felé csapódott egy fénygömb. Ahelyett, hogy elégesse, egyszerűen átment a testén. A hangfalakból mennydörgésként dördült fel a nevetés. A hologramm eltűnt, majd a férfi hangja hallatszódott. - Nagyon nem szeretem ha szórakoznak velem. Attól mert ember vagyok még nem vagyok bunkó. Amint abba maradt a beszéd a házban egy robbanás hallatszódott, majd a viskó kártya várként dőlt össze, lángolva. Ezt végig nézték egy másik szobában, távol attól a helytől. Az előbb még borostás pasas, megborotválkozva, rövidhajjal vigyorgott a mellette álló démon képébe. - Tökéletes munka Parazita. – szólalt meg a démon. - Legalább megszabadultunk azoktól a pancserektől. - Alakváltó, hisz ez volt a terv. Parazita mi is van azzal a felvétellel? - Ne nézz már bolondnak. A felvétel nem volt ott, de itt sincs, ha valami bajom esne a démonok nagy szr.rban lesznek. Vagyis TI! – nyilvánította ki a férfi nyugodtan. – egyébként tényleg miért is kell nektek az az öt kincs? - Biztosítjuk, hogy az alvilágnak nelegyen több olyan vadmarha uralkodója, mint amilyen ebben a három évben kínozta a démonokat. – mondta egy női testben az alakváltó. - Alakváltó...hívhatlak Nikitának? – kérdezte Parazita. - Nem. Neked én csak alakváltó vagyok. Meg ne próbálj még a hátamnál se Nikitának hívni, mert könnyen elvesztem a nyugalmam. Nem szeretnék egy ilyen halandó zsenit ideje előtt megszabadítani az életétől. - Kedvelem a csajt. – mosolygott Parazita. * Szürke, szmoggal keveredett éjjel zuhant a városra. Egy középkorú, mégis megőszült férfi sietett fel a lakásába. A kulcsát kereste az ajtóban. Bedugta a lyukba, de nem tudta elfordítani, mivel már nyitva volt. A stukkere után nyúlt. Az irószobában pislogott csupán a lámpafény. Belépve nem talált senkit, csupán egy piros, feltehetőleg véres bilincs hevert az asztalon. A hideg futott végig rajta, amint megérezte a papírvágó élét a nyakán. - Hello édes. – szólt egy női hang. - Black...Death? - Mit hittél ki az? Az egyik ügyfeled? - Nem...dehogy...mi járatban? - Azt hallottam, hogy a múzeum mellett, múlt este volt egy jelmez bál. Mit tudsz róla? - Mit érdekelnek engem a jelmezbálok? - A klienseid...tudod nem? - Ha érdekel, megadhatom a szervező nevét... - Igen? - Keyko Yukimura...tőle megtudhatsz mindent...Most megölsz? - Átment az agyamon a lehetőség...viszont van egy jobb...ötletem... A férfi ősz tincsei közt izzadság cseppek csöppentek az ingére, szorosan követve a papírvágó felhasító útját...
|