|
2.fejezet - Magyarázat
2007.04.20. 14:37
2. Rész: Magyarázat
Yusuke arra ébredt, hogy fázik. Érezte, hogy meztelen háta nekifeszül a hideg falnak. Nem volt kedve kinyitnia a szemét, pedig érezte, hogy nincs egyedül a szobában. Látogatója végül megunta a várakozást és közelebb lépett hozzá.
- Gyerünk fiatalúr! Ki az ágyból… tudom ám, hogy ébren vagy… - meglepte az a hang, amivel az illető megszólította, így kénytelen volt végre rápillantani. Még jobban meglepődött, mikor egy kb. 15 éves fiú mosolygott le rá. A kissrác tele volt életkedvvel, meg sem látszott rajta, hogy a világ, amiben él, a pusztulás szélén áll. – Na végre… te aztán tudsz aludni… Az én nevem Taiki. – a fiú, most kezet nyújtott Yusukének, aki kicsit megkésve, de elfogadta a felé nyújtott jobbot.
- Én Yu…
- Yusuke Urameshi, tudom. Na gyere, megyünk és rendbe hozlak… - Yusuke értetlen pillantása láttán a fiú felkacagott, majd már hadarta is a magyarázatot. – ne nézz rám, ilyen értetlenül… a hősöknek jól kell kinézniük… - Urameshi lesütötte szemeit, és hangja elcsuklott, ahogy kiejtette szavait.
- Én nem vagyok hős…
- De igen Yusuke, számunkra hős vagy… mindig is az voltál és az is leszel… - a fiú szemei csillogtak, ahogy beszélt a hozzá. Ő már kérdésre nyitotta volna ajkait, de egy kellemes női hang beléfojtotta a szót.
- Yusuke te itt mindenki szemében hős vagy, még ha meglepő is… kérlek, ha végeztetek Taikival, gyere az alvók teremébe. – a lány már el is tűnt. Ő már most a felé a bizonyos hely felé igyekezett. Számára fontos embereket ápoltak ott, így a szíve mindig összeszorult, mikor elhaladt az ágyak mellet, a kis szoba felé, ahol két kómában fekvő személy volt.
Yusuke ez idő alatt vett egy alapos fürdőt, Taiki pedig rendbe hozta haját és eltüntette a nagy bozontot az arcáról. Tükörbe nézve Urameshi, régi önmaga nézett vissza rá, de arcán látható volt, hogy a sok lelki fájdalom megviselte. Taiki elégedetten nézett végig rajta, majd az órájára pillantott.
- Most jobb, ha megyünk. Arashi már vár. – elindultak, hát az alvók termébe, ahol belépve Yusukének azonnal földbe gyökerezett a lába. Mindenfele fehérre festett vaságyak helyezkedtek el a teremben, ami hatalmas volt. Az ágyakon, beteg, sérült emberek és néhol démonok voltak. Ahogy a két fiú belépett minden szem rájuk szegeződött. Yusuke nem értette azt az örömöt, ami szétterült mindenki arcán, mikor meglátta őt. Arra eszmélt fel, hogy Taiki szólongatja.
- Yusuke… hahó… ébredj… Arashi a terem végében lévő szobában vár. – a fiú nagy nehezen összeszedte magát és elindult abba az irányba, amerre segítője mutatott. Az ajtó nyitva volt, így mikor odaért elkerekedett szemekkel nézett rajta be. A szobában két ágy volt és rengetek orvosi kütyü. Ahogy Yusuke meglátta, hogy kik fekszenek ott benn, még a lélegzete is benn akadt. Az egyik ágyon Hiei szuszogott halkan és elég sápadtnak tűnt. A másik ágy mellett ott ült Arashi az ott fekvő Kurama kezét fogva. Yusuke először nem értette, mit keres ott a lány, majd mikor meglátta annak kezén a karikagyűrűt, azonnal felvillant neki egy régi emlék.
„Épp az utolsó küldetésre készültek, mikor Kuramán látszott, hogy kicsit ideges.
- Mi a gond haver?? Csak nem izgulsz… ugyan már, csak egy szimpla kis küldetés, mint az eddigiek. – a rókadémon elmosolyodott és megrázta a fejét.
- nem miattunk aggódok. Csak tudjátok, van egy barátnőm… megkértem a kezét…
- Hogy mit csináltál – Kuwabara és Hiei, egyszerre kiáltottak fel döbbenetükben, míg Yusuke csak jól hátba veregette barátját, gratuláció képpen…”
Yusuke visszazökkent a valóságba és végre belépett a szobába. Arashi rá emelte tekintetét és halvány kis mosoly terült el arcán, de látta rajta a fiú, hogy pár perce még sírt. A lány meg sem várta a kérdést, mesélni kezdett.
- Amikor a harcotoknak vége lett és az iskola romba dőlt, a mi csapatunk ment és keresett titeket, de csak kettőjüket találtuk meg. Súlyosan megsérültek, így ide hoztuk őket az akkor még betegszobának hívott terembe. Azóta ez egy kicsit kibővült – ezt a kijelentést, egy keserű mosoly követte, majd a lány folytatta. – a sebeik begyógyultak, de nem tértek azóta magukhoz. Senki nem tudja ennek mi az oka. Bár egyszer azóta tudtam beszélni Yukinával, ő azt mondta, valami igézetet küldtek rájuk, hogy ha a remény elveszik, ők is elvesszenek.
- Ezek szerint Yukina életben van?
- Igen, de nagy változásokon ment keresztül. Megtudta, hogy Hiei a bátyja és mikor így látta őt, valami összetört benne. Így most a folyosók kiürülnek, mikor ő egy héten egyszer feljön ide. – Arashi a szoba másik végében lévő ajtó felé bökött – ő azt a bejáratot használja, mivel féltünk őt beengedni a betegek közé.
- De hát miért? Hisz ő egy hótündér… a légynek sem ártana
- Ő már nem az, akit te ismertél. A szívét megtöltötte a bánat és… a faggyal, ami körüllengi, mindent elpusztít… - Yusuke döbbenten hallgatta a lány, de nem akart hinni a fülének. – Tudod, az hogy téged legyőztek, sok mindent megváltoztatott. – Yusukénél ez volt az a pont, mikor nem bírta tovább. Most már kibukott belőle, ami annyira zavarta mióta itt van.
- Mi köze van mindennek hozzám? Miért néz rám itt mindenki úgy, mintha valami sztár lennél? Miért beszéltek úgy rólam mintha valami hős lennék? Nem vagyok én semmi sem… - a fiú megsemmisülten rogyott le egy székre és könnyekkel a szemében várta a válaszokat.
- Tudod Yusuke, mikor ti elindultatok, a küldetésre, egy kisebb csapat szintén útra kelt, mivel Koenma kapott egy fülest arról, hogy hátba akarnak titeket támadni. Sok fiatal lelkesen vállalkozott, hogy beáll a csapatba, mivel így a nagy Yusuke Urameshi oldalán harcolhattak. Akkoriban sok fiatal példaképe voltál… a csapatunk rá is talált a seregre és harcolni kezdtünk. Mikor te elestél, az nekünk olyan volt, mintha a reményt vették volna el tőlünk. De ők nem adták fel. Egyikőnk sem adta fel és kerestünk téged. Most hogy visszatértél, új reményt adtál nekünk és talán… - Arashi most kedvesére emelte tekintetét és nagyot sóhajtva folytatta. – talán akkor ők is felépülnek… Érted már miért vagy ilyen fontos Yusuke? Több százan vannak, aki hisznek benned… - a lány elhallgatott, Urameshi pedig gondolataiba burkolózott...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
