|
9.rész - A végjáték elkezdődik
2007.04.20. 14:48
9. Rész: A végjáték elkezdődik
Hiei arcára kiült a kétségbeesés. Gondolkodás nélkül rohant ki a házból és minden érzékszervét bevetve keresni kezdte kedvesét. De hiába. Már rég nem volt a közelben sem, elnyelte őt a sötét éjszaka. Hiei reszkető tagokkal ment vissza a házba, ahol a kanapára roskadt Koenma várta. Nem tudták mitévők legyenek, hisz jól tudták, bekövetkezett, amitől tartottak. Tanácstalanul néztek egymásra. Hiei csak arra tudott gondolni, hogy meg kell találnia Kirit, Koenma pedig azon kezdte törni a fejét, hogy most vajon mitévő legyen, hisz most már az egész világ veszélyben van.
Kis időbe telt mire mindketten összeszedték magukat és Yusukééket értesítve a keresés újra kezdetét vette. De ez most más volt. Mindenkin lehetett érezni a feszültséget és az aggodalomra okot adó rossz hírek is csak fokozták a helyzetet. Hiei megszállott módjára kutatta kedvesét. Néha mintha érezte volna az illatát, ilyenkor semmivel sem törődve, csak azt követte, de hiába. Az illat hamar semmivé foszlott és ő csak állt kétségbeesetten és magányosan figyelve környezete minden rezdülését.
Majd egy hónap telt el azóta, hogy Kiri eltűnt. A véletlennek tűnő természeti katasztrófák egyre sokasodtak és a hirtelen halálesetek száma is emelkedni kezdett. Már az éjszakák sem voltak nyugodtak. Az egész világ érezte a rájuk leső fenyegetést…
Hiei újra megérezte Kiri illatát és most is útnak eredt. Barátai követték. Egy erdőn vezetett keresztül sietős útjuk, és ahogy kiértek belőle olyasmi tárult a szemül elé, ami megállásra kényszerítette őket. Ott ahol eddig egy zöld sík terület helyezkedett el, most kopár sziklás tereppé változott. A távolban pedig jól kivehető volt egy hatalmas hegy, minek csúcsán egy kastélyszerű sötét épület állt. Az odáig vezető utat holttestek százai szegélyezték. A kis csapat nem értette ezt, hogy nem érezhették meg idáig, de hamarosan minden kérdésük megválaszolásra került. Előttük úgy két méterre repedés futott végig a földön és körbevette a szirtet és az előtte elterülő ”temetőt”. Egész nap felhők takarták el a napot, de ez a kevés fény is elegendő volt, hogy az ott hózódó erőtéren megcsillanjon. Ez a burok, hirtelen foszlott semmivé és megcsapta orrukat a halál szaga. Iszonyatos volt, de kénytelenek voltak elviselni. A kastély felett dögmadarak lebegtek, majd szétrebbenve utat nyitottak valaminek. Szárnyakon, sebesen közeledett feléjük egy árny, megdermesztve a levegőt maga körül. Hiei szíve majd megállt, mikor felismerte a közeledőt. Lassan mind rá kellet, hogy döbbenjenek ki is aki egyre sodorja feléjük a rettegés szelét. A lány a nemrég keletkezett szakadék másik oldalán ért földet. Mind azonnal észrevették a két legfőbb változást rajta. Pocakja eltűnt és újra feszes hasfala látszott. a megszokott melegséget sugárzó fekete szemek helyett pedig most halványkék szempár szegeződött rájuk. Fekete szárnyait széttárva nézett végig a társaságon, majd Hieien állapodott meg a szeme és ajkai gúnyos mosolyra húzódtak.
- Azt hittem már sosem találkozunk Hiei… végre megismerhetem azt a szerencsétlent, aki képes volt beleszeretni Kiribe… kár hogy ő már nincs köztünk…
Mosolya még szélesebbre húzódott, Hiei testén pedig végig futott, valami hideg rettegés…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
