|
10.rész - Amit muszáj megtenni
2007.04.20. 14:48
10. fejezet: Amit muszáj megtenni
Mind döbbenten álltak Kirivel szemben, nem akarták elhinni, hogy ez bekövetkezett. Megrémítették őket a lány szavai és az egészben az volt a legrosszabb, hogy érezték, igazat mond. A régi Kiri nincs többé…
Hiei lábai megremegtek, ahogy a kegyetlen kék szemek rászegeződtek, s mikor meghallotta hangját, a szíve hatalmasat dobbant. Hangja remegett, ahogy kiejtette szavait.
- Mit… mit tettél vele… és… a gyermekemmel…
Kiri arcán most egygúnyos fintor jelent meg.
- Volt egy utolsó kívánsága. Azt kérte, hagy szülhesse még meg azt a kölyköt. Teljesítettem a kérését, úgy voltam vele úgyis megölöm miután a világra jött. De miután megszülte a lányodat, jöttek angyalok a népéből és elvitték őt. Ez ellen nem tudtam mit tenni, de nem is érdekel. Amit akartam megkaptam, végre átléptem ennek a világnak a kapuján, és véghez vihetem küldetésem… és ebben senki sem akadályozhat meg.
Kiri nem volt hajlandó több szót pazarolni a dologra, jobb kezében egy hosszú, fémpálca jelent meg körbe zárt kereszttel a végén. Nem tétovázott egyet suhintott vele, melynek eredménye képpen az ég beborult és iszonyatos szél kezdte tépázni a kinti világot. Ezt követően az ég hatalmasat morajlott és a villámok is egyre gyakrabban festették be az égboltot. Ez a vihar azonban nem a hétköznapi égi háború volt. Ez azért keletkezett, hogy megkezdje szörnyű pusztítását mindhárom világban. Sikolyok, és kétségbeesés töltötte meg a levegőt, Kiri pedig csak mosolyogva élvezte a pusztítást. Koenma, aki alig 1 perce érkezett a pusztítás láttán, minden gondolkodás nélkül kiáltott rá a kis csapatra.
- Mire vártok még? Öljétek meg, mielőtt túl késő lenne.
Kuramáék összenéztek, majd Hiei kivételével, mind Kiri ellen indultak. A démon képtelen volt Kedvese ellen harcba szállni, így csak remegő végtagokkal és üveges szemekkel figyelte, ahogy barátai közelednek a lány felé. Ám hiába volt a nagy sietség, nem tudtak a közelébe férkőzni. Különös erők védték, így ő tudott támadni, míg a kis csapat csak egyre kétségbeesettebben védekezett. Koenma Hiei felé fordult. Tudta mit érez a démon, de erre most nem volt idő.
- Hiei. Menny és harcolj.
- nem… én… én… képtelen vagyok rá…
- meg kell tenned, különben a barátaid is mind meghalnak.
- nem megy…
- Hiei ne feledd el az esküdet… a szavad kötelez téged…
Koenma a lényegre tapintott. Hiei tenyerén a vágás izzani kezdett és a fájdalomtól, amit okozott, ő térdre rogyott. Tekintetét felemelve3 épp látta hogy már Yusuke is a földre kerül, akárcsak Kuwabara és Kurama. Már egyikőjüknek sem volt elég ereje, már mozdulni sem bírtak. Hiei nem tudta mit tegyen, de érezte, ha cselekszik, akkor most kell megtennie. Ökölbe szorította kezét, majd felállt és előhúzta kardját. Kiri most felé fordult és elégedetten vigyorgott rá.
- Csak erre vártam. Téged lesz a legélvezetesebb megölni.
Hiei nehéz szívvel emelte fel fegyverét és indult el a lány felé. Nem akarta megtenni, de nem volt más választása. Gondolatban elbúcsúzott a kedvesétől és a biztos érzéssel, hogy most ő is életét veszti, nekiiramodott. Kiri egy kissé meglepődött, mikor a démon közvetlen előtte meglendítette kardját, de még épp maradt elég ideje a védekezésre, majd hátrébb ugrott.
- Hmm… nem gondoltam volna, hogy te ilyen közel tudsz majd jönni, de sebaj, így izgalmasabb lesz…
Hiei már nem gondolkodott csak ösztönösen cselekedett. Hatalmas harc alakult ki köztük, de úgy tűnt Kiri erőfölénye jóval nagyobb.
Épp kardján támaszkodva levegőért kapkodott, így nem láthatta, ahogy a lány egy pillanatra megtántorodik, majd fejét megrázva újra teljes erejével állt szembe vele. De nem értette mi volt az a különös érzés, ami az imént végigfutott rajta… Egy idő után, Hiei úgy határozott utoljára rugaszkodik el és mindent bele ad. Hatalmas lendületet vett, így már nem tudta kardját megállítani, hiába látta meg a felvillanó fekete szempárt. Ebben a percben Kiri megdermedt és képtelen volt védekezni. Hiei pengéje áthatolt testén. A következő pillanatban már a démon karjaiban feküdt és lassan ráemelte tekintetét. Újra a régi melegséget sugárzó szemek néztek rá, majd Kiri halványan elmosolyodott.
- Ne haragudj hogy eddig tartott… Csak most tudtam őt megfékezni… nem engedhettem, hogy bántson téged…
Hiei lelkében rengeteg érzelem kavargott. Újra karjaiban tartotta a nőt, akit szeret… de… a seb, amit ejtett rajta végzetes volt. Kiri egyre gyengébbnek érezte magát és a látása is kezdett fátyolossá válni. Erőtlenül nyúlt a démon keze után. Hiei szemébe könnyek gyűltek és megsimította Kiri arcát.
- Kérlek, bocsáss meg… nem tehettem mást… de… de most már minden rendben lesz… együtt vagyunk és te is rendbe jössz, és újra… újra…
Hiei hangja elcsuklott, ahogy látta kedvese lassan lehunyja szemet. Kétségbeesetten hajolt fölé és remegő hangja alig halhatóan hagyta el ajkait.
- kérlek ne hagy itt… könyörgöm…
Kiri erőtlenül, de újra felnyitotta csillogó szemei, majd bátorítóan, halványan elmosolyodott.
- sajnálom Hiei… nem maradhatok itt… el kell, hogy engedj… a lányunk… Hana a népemnél van… azt mondták magukhoz kell venniük… de egy nap eljön hozzád… kérlek nagyon vigyázz rá és mond meg neki, hogy szeretem…
Kiri teste enyhén megfeszült, majd utolsó erejével még kilehelt egy szót
- szeretlek…
Ez volt utolsó szava, majd végleg lehunyta pilláit. Hiei kétségbeesetten ölelte magához…
- ne… könyörgöm… Kiri… NE…
A démon kétségbeesett kiáltásával egy időben még villámlott egy utolsót, majd a viharfelhők lassan elvonultak és a napfény újra elárasztotta a tájat új reményt adva a világnak. Kivéve Hieit. Karjaiban kedvese teste felragyogott, majd milliónyi fénylő szemcsévé válva elszállt a szélben. Hiei megsemmisülten rogyott össze, keserű könnyei áztatták el arcát. Mikor Kurama mögé lépett és megszólította nem bírta tovább. El akart menekülni a világ elől. Hátat fordított mindenkinek és csak rohant, ahogy a lába bírta. Egyenesen Kirivel közös rejtekükbe futott, ott temetkezett bele bánatába, ami elviselhetetlenül égette belülről.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
